Parlamenti látogatás
2008. 10. 6.

Október hatodikán, parlamenti látogatáson vettünk részt, mint jogi asszisztens osztály, melynek keretében betekintést nyerhettünk az Országházban folyó tevékenykedésekről, hogy miként munkálkodnak az országot irányító pártok, és személyesen láthattuk egyes képviselőket.
A beszámolót kezdjük rögtön az elején, vagyis a kapunál.
Kedves és segítőkész kormányőrök vártak minket, ellenőrizték a névsort, személyi
igazolványainkat,
hogy minden rendben van-e a személy adatainkkal, illetve megfelelünk-e egyes
követelményeknek, amik elengedhetetlenek a belépésünkhöz. Kisebb nehézségek
után, mivelhogy, semmi nem megy teljesen zökkenőmentesen, mert nem mindenkinek
volt érvényes a személyi igazolványa, sikerült bejutnunk a Parlamentbe. Az
első kapunál kaptunk egy belépőkártyát, aminek segítségével beljebb tudtunk
menni és egy fémdetektoros kapuhoz érkeztünk, ahol minket illetve csomagjainak
is átvizsgálták, nehogy valamilyen nem oda illő eszközt „csempésszünk” be
a Parlamentbe.
Ezek után, jó pár lépcsőfokkal feljebb érve, a ruhatárhoz vezettek, ahol le kellett adnunk csomagjainkat. Semmi nem maradhatott nálunk, mindent ott kellett hagynunk, nehogy véletlenül valaki megkíséreljen valami olyat, amit nem szabad. Közben jártunk a folyosókon, a főlépcsőn, és belülről csodálhattuk meg a Parlament gyönyörű épületét.
Kisebb nehézségek, és lépcsőfokok sokasága után, feljutottunk a karzatra ahonnan ráláttunk az ülésteremre, ahol éppen interpelláció folyt. Ha így érthetőbb: kérdés, amit a képviselő, magyarázatkérés céljából, valamelyik vezetőnek intéz.
Csendben helyet foglaltunk, de felállni, vagy beszélni meg sem próbálhattunk…
A kérdés után, egyértelműen a válasz következett, és láthattunk, hogy a képviselők
miként szavaznak, merthogy igennel és nemmel lehetett voksolni, az adott
témával kapcsolatban.
A szavazás végeredménye egy óriási kivetítőn volt látható.
A karzatról, ahol ültünk, jól láthattuk az üléstermet, a "parlamenti patkót"
és jól beazonosíthatók voltak a frakciók is. Érdekes volt látni a frakciókat
munka közben.
A parlament honlapjáról letöltött Napirend szerint zajlott az ülés, és
láthattuk az országgyűlés elnökét is munka közben.,mint levezető elnök.
Új tapasztalatokkal gazdagodtunk a Parlamenti látogatás során, és élmény dúsan
távoztunk.














