Slovenia vs. Hungary

2008. ápr. 25.-péntek
Csodálatos, napos reggel köszöntött minket, csiripeltek a madarak, kellemes volt az időjárás, jó volt a hangulat, és Úgy tűnt, minden tökéletesen fog alakulni, és lesz két remek napunk. Ekkor még nem is sejtettük... Na, de ne szaladjunk előre a dolgokban, mindent a maga idejében.

A suli előtt mát várt az autóbusz és vele együtt a sofőr, akinek a személyében megismerhettük két napos kalandjaink elsőszámú előidézőjét, a Józsit. Ekkor még úgy tűnt, hogy normális, kedves ember, viszonylag időben sikerült is elindulnunk, miután Józsi mindenkinek segítőkészen bepakolta a csomagját és mi elfoglaltuk a helyünket. Deák tanárnő megbeszélte vele az útvonalat, amit ő nagyon okosan betáplált a GPS-be, és közölte, hogy térképe is van, szóval teljes nyugalommal vágtunk neki a kirándulásnak.
A mi drága Józsefünk még 1-2 vicces dolgot is mondott, lásd: "tatabányai sas", de ennek ellenére mindenkinek feltűnt, hogy kicsit lassú ez a menetelés. Józsi azt mondta, hogy a busz nem éppen a legjobb állapotú és csak 93km/h-val tud menni. Ezt vajon hogy számolta ki? Na de bezzeg hazafelé...

Lassan éreztük, hogy valami baj van! A második megálló nem volt beütemezve, de Józsi elmondta, hogy a buszsofőröknek kötelező szünetet tartani, és itt hangzott el az az ominózus mondat is, hogy: "Még 8 perc!" Stopperolás után elindultunk úti célunk, Ljubljana felé. Elég annyit mondanom, - hisz mindenki tudja-, hogy a GPS "bedöglött" és a beígért térkép sem volt sehol, hiszen bár Józsi mondta, hogy van térképe, csak azt nem tette hozzá, hogy nem Szlovéniáról! Lassan araszoltunk a célunk felé, az első programunkat ki kellett hagynunk, mert nem érkeztünk meg időben. De legalább beértünk már Ljubljanába, ahol vártuk, hogy elénk jöjjenek a szervezők és elvezessenek minket a szálláshoz, majd később a nagykövetséghez. Reménykedtünk, hogy innen már minden rendben lesz, hisz a remény hal meg Utoljára, de hiába...
Ekkor csöppent bele az életünkbe a Gellért, aki még egyet csavart a történet fonalán. Kicsit türelmetlenül vártunk rá (a lányokkal a korát találgatva, hátha valami helyes és fiatal... de ezt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Timi néni volt a barátnője, ergo ezt benéztük rendesen), de annál nagyobb volt az öröm, mikor végre megérkezett a Gellért.

Követtük őt a tanárok szálláshelyére, ami szintén nem volt zökkenőmentes a szűk utcákon keresztül (lásd: eklektikus 10. számú ház), de vad örömmel töltött el minket, hogy a nap folyamán legalább egy dolog sikerült. Hát igen... Túl korán örültünk!!!

A történetet mindenki ismeri, talán elég annyi, hogy miután a tanárokat kitettük a szállásuknál, a Gellért elvezetett volna minket a mi szállásunkhoz, de a Gellért eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Ekkor kezdődött az őrült telefonálás, térképnézegetés, eligazodás a szlovén "ulicák" és terek között, záróvonalon való áthajtás, dugóba kerülés stb.
Mivel a hivatalos városnézés elmaradt, ez egy jó alkalom volt arra, hogy megcsodáljuk Ljubljana centrumának szinte minden létező kis utcáját, mígnem nagy nehezen ¾ 5 körül megérkeztünk és becsekkoltunk. Fél 6-kor már indultunk is, hisz a nagykövetségre kellett érnünk hatra. (Kellett volna...)
Gellért és Józsi kommunikációja valami oknál fogva nem működött tökéletesen. Már a magánvárosnézésünk során és a követségre utazáskor sem volt összhang a két "támadónk" között. Gellért mondja: "A Ringnél jobbra!" - erre Józsi elfordul, és kivisz minket Ljubljanából! Talán akkor nem kellett volna jobbra menni??? Ki tudja...?

De a lényeg, hogy sikeresen megérkeztünk ½ 7-re a követségre. Három programból egy. Nem is rossz arány, tekintve a körülményeket, hisz lehetett volna akár háromból 0 is.
A nagykövet Úr helyettese az ügyvivő úr (azt hiszem ez volt a pontos rangja, bár ekörül ott is voltak "viták") nagyon kedvesen bemutatta Szlovéniát, beszélt az EU tagságról, Szlovénia elnöki szerepéről és pozíciójáról a balkáni országokat és Európa többi országát összekötő kapocsként. Beszélt az euróról, szerződésekről, Magyarország bel-és külpolitikai helyzetéről és lehetőségeiről, a 2011-es elnökségről, anyagi ráfordításokról stb.; majd minden jót kívánva útnak eresztett minket. Még puszit is küldött! :)

Ezen a napon szerencsére már nem volt több bonyodalom a Józsival A lányok estéjét egy pár évre titkosítjuk (bár annyira nincs is rajta sok titkolnivaló). Sétáltunk, elkeveredtünk egy kicsit veszélyes vidékre (punkok és rendőrség közé), de aztán mindenki jól érezte magát...
Hajnal fél 3 körül ért véget a mi napunk...

2008. ápr. 26. - szombat
Új nap, új remények. Mindhiába...
Mi, a 12 lány hősként felkeltünk reggel 6-kor, összepakoltunk, kicsekkoltunk és kimentünk a főtérre az egyetem épülete elé, hisz fél 8-ra jött volna értünk Józsi!! 7.30., 7.35., 7.40., 7.45., de Józsi még mindig sehol! Vártunk, de feleslegesen! Aztán "on foot" elmentünk a tanárok szálláshelyéhez, mivel a "by bus" nem jött össze, ahol kiderült, hogy Józsi "félreértette" a dolgát, ezért nem jött értünk és természetesen telefonon sem volt elérhető...

Nehezen, de útnak indultunk aznapi programunk a Postojnai cseppkőbarlang és az olaszországi Triest felé. (Bár Triest-et nem volt könnyű megállapítani, hogy hová is tartozik pontosan, de Hárs tanár úr segítségével megoldottuk a feladatot.)
Bár az odavezető úton a busztankolást kihagyhattuk volna, de a cseppkőbarlang minden kellemetlenségért kárpótolt minket, főleg Purebl tanár urat, aki egyenesen édesnek nevezte a barlang legnevezetesebb élőlényét az emberhalat, és már a tenyésztés gondolata is foglalkoztatta!
Hát ki merne egy jogásszal vitatkozni? :)
Utunk Triest felé vezetett tovább, ahol kicsivel több, mint egy órát töltöttünk! Gyönyörű tengerparti város, mediterrán környezet, olasz temperamentum. Mi kell még? Ó hát persze... A Józsi!!! Ő már nagy lendülettel indult volna haza, és érdekes módon bele is lendült! Az eddig csak 93km/h-val menni tudó autóbusz most 110-el repesztett végig az autópályán (ahol mondanom sem kell, még jó párszor eltévedtünk utunk során).

A legszebb ilyen félrelépés az volt (amely a dolgozatom címében is benne van), amikor egy óriási táblán egy óriási nyíl mutatta, hogy Hungary, de a mi kedves Józsefünk elment jobbra! Itt már Erika néniben is eltűntek a remények, hogy egyszer még hazajutunk, de este 11-re nagy nehézségek árán mégis sikerült véghezvinni ezt a "Mission Impossible"-t, és az "érdi delegáció" meg a "Pesten kívüliek" és a metrót lekésők is biztonságban hazajutottak.
Én élveztem ezt a "tanulmányi" kirándulást, mind a hivatalos, mind pedig a "szabadprogramos" részét! Mint leendő idegenvezető (remélem, egyszer az leszek), sokat tanultam belőle, hogy milyen fontos, hogy megfelelő kapcsolatunk legyen a sofőrrel, és tudjunk vele kommunikálni, illetve "vészhelyzetekben" mit és hogyan kell majd megoldani.
Egy kicsit személyesebb élményként pedig azt tudnám mondani, hogy a 12 lány is nagyon összekovácsolódott és jobban megismerte egymást a két nap alatt és a tanárokkal is jó viszonyban voltunk! A GYEREKEK nem hisztiztek és nem pisiltek sokat! :)
Végszónak szerintem ez jó is lesz! :)
Készítte: Henzel Petra
Alien driver (Alien Május 1. után szabadon)

Deskó Georgina, idegenvezető

Szlovénia 2008.04.25-26.

2008. április 25-én reggel indultunk útnak emlékezetes (természetesen csak a szó pozitív értelmezésében) szlovéniai kirándulásunkra. Reggel 7 órakor maximális sebességgel (kemény 80 km/órával) nekivágtunk az autópályának. Ekkor még senki nem sejtette, hogy milyen kalandos és kissé vadregényes utazásban lesz része. A problémák ott kezdődtek, amikor megjelent Józsi a GPS-szel. Valószínűleg a GPS tipikusan "made in Hungary" gyártmány lehetett, mert valahogy az országhatáron túl mindig pár száz méterrel hamarabb vagy később jelezte a letéréseket. De azért a gondolat mindenkit megnyugtatott, hogy a tájékozott buszvezetőnk mellett (akinek van ám térképe, csak éppen Szlovéniáról nincs) van még navigációs rendszerünk.

Szóval a kisebb technikai nehézségek ellenére megérkeztünk Ljubljanába délután fél 3 körül. Szerencsénkre (vagy inkább szerencsétlenségünkre?!) felmentő seregként megérkezett a titokzatos Gellért (na nem a szent, hanem a pár évszázaddal későbbi reinkarnációja), aki keresztülvezetett minket a kanyargós és szűk ljubljanai utcákon. Mint kiderült, ez a Gellért olyannyira misztikus volt, hogy végül el is tűnt. Na mindegy, a kisebb-nagyobb problémák leküzdése után végre megtaláltuk egymást a Gellérttel és sikerült elfoglalni a szálláshelyünket. A diákszálló a Város szívében, a folyóparton volt egy gyönyörű kis sétálóutcában. Az elhelyezkedés után elindultunk a szlovéniai magyar nagykövetségre. Józsi Gellérttel és a GPS-szel karöltve határozottan állította, hogy tudja, merre van a követség. Ekkor a szíve mélyén már mindenki sejtette, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni, de amikor feltűntek előttünk az autópályán az első Zágrábot jelző táblák már tudtuk, hogy baj van. Végül egy pár perces késéssel sikerült eljutni a követségre, ahol már várt minket a tisztelt ügyvivő úr és tartott nekünk egy érdekes és nem túl hosszú előadást "Szlovénia és az Európai Unió" címmel Az az óta már szállóigévé vált "globálisan melegszünk" mondat csak emelte az előadás fényét és mindenki oldott hangulatban hagyta el a követséget. Este még sikerült bepótolni a délutáni elmaradt városnézést, majd mindenki nyugovóra tért a szokványosnak éppen nem nevezhető nap után.

Másnap reggel továbbindultunk Postojnába, ahol megtekintettük a Világörökség részeként elismert cseppkőbarlangot. Itt több mint 50 ezer éves cseppköveket is láthattunk, illetve az akár 100 évig is élő emberhalat. És végül végre elérkezett az általam legjobban várt pillanata a kirándulásnak: elindultunk Trieszt felé! Borzasztó nagy élmény volt számomra, mivel még soha nem volt szerencsém látni a tengert és Olaszországot! Triesztben eltöltöttünk egy órát, amit ki-ki kedve szerint városnézésre, illetve a tengerben való gyönyörködésre használt fel. Délután fél 3 körül indultunk vissza, és legnagyobb meglepetésünkre kiderült, hogy az autóbusz maximális sebessége nem csak 93 km/óra, mivel a Józsi egész úton 110-el nyomta a gázt, és közel 11 óra körül megérkeztünk Budapestre.
Végezetül szeretném megköszönni a kirándulás szervezőinek, az iskola igazgatónőjének,
dr. Mózer Editnek, Deák Judit tanárnőnek, Hárs Gábor tanár úrnak, Müller Erikának hogy ilyen csodálatos és emlékezetes hétvégében részesítettek bennünket.

A kirándulás fotói: