Valld be, vagy sem, a depressziószó valóban súlyt hordoz magában, mint egy horgony, ami a gondolataidhoz van kötve. E mögött a súly mögött egy kusza, kiszámíthatatlan és – meglepetés, meglepetés – színes emberi összetettségű világ húzódik meg. A depresszióval való élet nem csak a végtelen szomorúságról vagy a fejed fölötti sötét felhőkről szól. Az érzelmek, a kínos humor és az apró győzelmek furcsa keveréke az, ami egyszerre teszi őrjítővé és valahogy mélyen emberivé.
Tartalomjegyzék
Mosolyogva a viharon át
Vannak emberek, akik díjat érdemelnének azért, mert jól viselkednek: mosolyognak a munkahelyükön, nevetnek a vicceken, amelyeket alig hallanak, és azt mondják, hogy „jól vagyok”, mintha ezek a szavak varázslatos módon helyrehoznák azt, ami belülről összetörtnek érzi magát. A depresszió gyakran a mindennapi életet egy folyamatos előadássá változtatja, ahol a világ a te csúcspontjaidat látja, miközben az elméd egy teljesen más filmet játszik a háttérben. Segítséget kérhet a https://www.mypsychotherapist.co.uk/ oldalon.
Nem arról van szó, hogy hazudni szeretnének, csak nem akarnak az a személy lenni, aki mindig lehúzza a többieket, vagy minden beszélgetést valamiféle terápiás üléssé tesz. A fájdalom elfedése a túlélés egyik módja. Folytatod, mosolyogsz, megmutatod magad, mert megállni olyan érzés, mintha feneketlen gödörbe zuhannál.
És mégis, van ebben valami csendes bátorság. Ez a fajta kitartás nem színlelés; ez a bátorság a higgadtság álarcát viseli.
A viselkedésterápia feltételezi, hogy a viselkedés megfigyelés útján tanulható, és ezért megváltoztatható.
A belső monológ, ami sosem hallgat el
A depresszió az a nemkívánatos szobatárs, aki a fejedben lakik, és úgy tűnik, sosem fogja be a száját. Minden mozdulatot kritizál, minden kihúzott erőfeszítést kigúnyol, majd a legrosszabb pillanatokban azt suttogja: „Mi értelme?”, amikor valójában remek napunk van.
A csendből táplálkozik. Lehetsz egy nevetéssel teli szobában az egyik percben, és hirtelen ez a hang kúszik feléd, emlékeztetve minden bizonytalanságodra, amit azt hitted, hogy eltemettél. És kimerítő, harcolni a saját gondolataiddal, amikor olyan meggyőzően hangzanak.
De itt jön a figyelemre méltó rész: ha egyszer elkezdjük ezt a hangot annak nevezni, ami valójában – hazugnak -, akkor elkezd veszíteni a hatalmából. Lehet, hogy még mindig beszél, de te már nem figyelsz rá. Ez a kis dacos cselekedet olyan érzés, mintha megnyernél egy láthatatlan csatát, amit senki más nem lát.
Váratlan humor a sötétben by
A legviccesebb emberek közül néhányan, akikkel valaha is találkoztál, küzdöttek a depresszióval. Szinte ironikusan, de legtöbbször a humor pajzzsá és fegyverré válik. Az élet érzelmileg tovább zúdíthatja rád a téglákat, de a nevetés bátor válaszlépéssé válik.
Van valami, ami közel áll a lázadáshoz, ha egy rossz nap közepén elpattintasz egy viccet. Olyan, mintha azt mondanánk: „Szép próbálkozás, agy, de én még mindig itt vagyok”. A humor teszi azt a furcsa dolgot, hogy elviselhetővé teszi a fájdalmat; lehetővé teszi, hogy az emberek beszéljenek sötét dolgokról anélkül, hogy összeomlanának alattuk. Néha ez a nevetés tartja életben a lelket: kínos, szarkasztikus vagy teljesen helytelen.
A depresszió egy hangulatzavar, amely tartós szomorúságérzetet és érdeklődésvesztést okoz.
Az ágyból kikelni nehéz volt.
Egyszerű, igaz? Felkelni, nyújtózkodni, felállni, és elindulni. De sok depressziós ember számára ez az egyszerű cselekedet olyan, mintha egy hegyet próbálnának megmászni. Az ágy egy erődítmény; megvéd a zajoktól, az ítélkezéstől és az elvárásoktól. A takaró páncélnak tűnik.
A legtöbb ember, amikor olyanokat mond, hogy „Csak próbáld meg jobban”, jót akar, de nem látja a láthatatlan súlyt, ami rád nehezedik. Maga a felkelés aktusa a dac aktusává válik. A reggeli elkészítése olyan érzés, amit érdemes ünnepelni. Azok az apróságok, mint a lefőzött kávé, a zuhanyzás vagy az SMS, amire végre válaszolsz, egyáltalán nem apróságok; bizonyítékot mutatnak arra, hogy még mindig küzdesz.
A támogatás és a hallgatás kínos tánca
Ha valaki, akit szeretsz, depresszióban szenved, nehéz tudni, mit tegyél. Szeretnél segíteni, de a szavakat ügyetlennek érzed. Azon kapod magad, hogy olyanokat mondasz, mint „Fel a fejjel” vagy „Maradj pozitív”, aztán rájössz, hogy úgy hangzik, mint egy régi önsegítő könyv plakátja.
A helyzet a következő: nem az a dolgod, hogy bárkit is megjavíts. Csak ott kell lenned: csendben ülni velük, ha erre van szükségük, vagy hagyni, hogy beszéljenek, sírjanak, vagy a semmibe bámuljanak. Néha a jelenléted többet mond, mint a tanácsok valaha is tudnának.
A támogatás nem a nagy gesztusokról szól, hanem a csendes kedvességről. A nyugalomról szól, amikor az elméjükben káosz uralkodik. És ha kétségeid vannak, kérdezd meg: „Mire van ma szükséged tőlem?”. Ez az egy kérdés a világot jelentheti.
A fény újra megtalálásának művészete
A legszebb azonban az, hogy bármennyire is elhomályosítja a világodat a depresszió, a fényt soha nem tudja kiirtani. Lehet, hogy elrejti, de soha nem fogja kioltani. Ez a fény még mindig pislákol a váratlan helyeken: egy barátod nevetésében, a kedvenc dalodban, a reggeli kávé ízében, ami eszedbe juttatja, hogy még mindig ember vagy.
A felépülés ritkán egyenes vonal; kanyarog, kanyarog, és néha még vissza is fordul. Egyesek számára a gyógyulás terápia vagy gyógyszeres kezelés formájában jelentkezik, mások számára viszont a művészet, a természet, a testmozgás vagy egyszerűen csak az, hogy megtanulnak újra lélegezni. Nem kell szégyellni, ha valakinek segítségre van szüksége. Ami azt illeti, elképesztő erő rejlik abban, ha valaki segítséget kér.
Hogyan győzhetem le a depressziómat? Tartsd a kapcsolatot másokkal. Ne vonulj vissza az élettől.
Egészen addig, amíg egy nap, amikor a legkevésbé számítasz rá, azon kapod magad, hogy tényleg nevetsz. Az a fajta nevetés, amit nem érzel erőltetettnek és igaznak. A sötét napok még mindig jöhetnek, de a jó napok kezdenek tovább tartani. Újra megtanulsz bízni a fényben.
Az emberi lét gyönyörű zűrzavara
Ettől nem lesz valaki gyenge vagy megtört; ettől lesz igazán ember. Mindenki hordoz magában valami súlyosat, még akkor is, ha ezt soha nem mutatja ki. És ez benne a szép: mi mégis továbbmegyünk, értelmet találunk ebben a zűrzavarban, és megtanuljuk, hogy ne sérültnek, hanem folyamatban lévő munkának lássuk magunkat.
Az élet általában nem tiszta. Boldogság és zűrzavar, erő és bánat keveréke. Talán így kell lennie. Nem azért vagyunk itt, hogy mindent kitaláljunk. Azért vagyunk itt, hogy éljünk, tanuljunk, botladozzunk és újra próbálkozzunk. Ha ezt olvasod, és valami benned csendben egyetért, tudd: nem vagy egyedül. A világ még mindig tartogat rád váró nevetést, szeretetet, amely készen áll arra, hogy megtaláljon, és reményt, amely egyszerűen nem hajlandó eltűnni. Csak folytasd tovább. A te történetednek még nincs vége. Azok a következő oldalak még üresek, és te, aki rendetlen és csodálatos vagy, megírhatod a többit.
